Miért lettem dietetikus?

Vidéken, egy gyönyörű bakonyi faluban, Fehérvárcsurgón születtem és nőttem fel, így gyerekkoromban természetes volt számomra, hogy amit csak lehetett, házilag készítettünk. A lekvárokat, befőtteket, savanyúságokat a saját kertünkben nevelt növényekből tettünk el. Az ebéd mindig frissen, otthon készült, nagymamám gyakran sütötte maga a kenyeret, kalácsot. Imádtam vele együtt kotyvasztani a konyhában és ellesni a praktikáit. Csak a legszükségesebbeket vásároltuk meg a boltban. A mai napig, ha van időm, szeretek kísérletezni a konyhában, ami ma már szakmai tudással egészül ki, így az ötleteimet a vendégeim javára tudom fordítani.

Emberekkel foglalkozni felelősség, mégis nagyszerű és izgalmas hivatás. Minden emberi reakció tükör és lehetőség arra hogy fejlődjünk.

Látni azt, ahogyan a vendégeim az iránymutatásommal élettel telivé válnak, szépülnek, gyógyulnak számomra is feltöltődés.

A pácieseimmel közvetlen, baráti viszonyra törekszem, mert a hosszú távú életmódváltáshoz alapvető a bizalom. 

A konzultáció során feltérképezem az étrendi szokásokat és ezeket vendégeimmel közösen átalakítjuk az egészséges étrend szempontjainak vagy az egészségi állapotának megfelelően indokolt terápiás étrend irányelvei mentén.

Főzési, bevásárlási tippeket is adok, melyek a gyakorlatban hasznosíthatóak. Az egyéni tanácsadások során külön hangsúlyt fektetek arra, hogy a helytelen étrend, életmód hátterében sok esetben meghúzódó lelki problémákat is feltárjuk, orvosoljuk.

 

Szakmai tapasztalat:

Tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán Dietetikus szakirányon végeztem 2009-2013. között.

A diplomám megszerzését követően, 2013 nyarától a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház osztályos dietetikusa lettem, valamint a járóbeteg szakellátásban, a helyi szakrendelőben dietetikusi, edukátori munkakört láttam el, mely a következő feladatokat foglalta magába:

  • fekvőbetegek dietoterápiás oktatása
  • kórházhoz tartozó Rendelőintézet diabetológa és endokrinológia szakambulanciájának munkatársaként csoportos és személyre szabott, egyéni életmód tanácsadás, edukáció.

2013 óta a Fresenius Kabi Hungary Kft. megbízásából egyéni és csoportos tanácsadást tartok krónikus vesebetegek részére, illetve dializált betegek részére a B.Braun veszprémi dialízis központjában, egyéni étrendeket dolgozok ki számukra. A cég felkérésére szakmai kongresszusokon tartok előadásokat.

2014 óta Veszprémi Egészségfejlesztési Iroda megbízásából:

  • életmódváltó és testsúlycsökkentő klubot, valamint tankonyha programokat vezettem
  • életmód tanácsadást tartottam lakossági szűréseken, előadtam idős klubokban
  • „Életkor és tápanyagszükséglet” címmel előadássorozatot tartottam veszprémi gimnáziumokban, középiskolákban és általános iskolák felső tagozatos osztályaiban,
  • egészség- és sportnapokon csoportos és egyéni életmód tanácsadást tartottam,
  • a veszprémi diabetesz klubban negyedévente vedégelőadóként szerepelek

2015-ben a Tudomány kiadó felkérésére cukorbetegek számára írtam menüsorokat a „Receptsarok” című kiadványukba

2017-ben a Panissimi kft. és a Tonhalfutár.hu honlapjára írtam szakmai cikkeket

2018-ban indult egyéni vállalkozásom, melynek keretében cégek és magánszemélyek részére vállalok egyéni és csoportos tanácsadást, előadások megtartását, workshopok szervezését. Online (Skype) és személyes konzultációkat egyaránt tartok.

Veszprémi Promax Fitness Stúdió-val együttműködve életmód programokat vezetek. 

Saját rendelésem indult 2019 januárjában a veszprémi Enea-Med rendelőben, 2019 márciusában pedig a szintén veszprémi Partner Medical Magánorvosi Központban. 

2020. március-augusztus között az Ultra Projekt Kft. megbízásából „Akut koronária szindrómán átesett betegek komplex rehabilitációs kezelésének kidolgozása” című projekt keretében az akut eseményt követően visszahívásra kerülő betegeknek előadásokat tartottam az Ornish életmód tükrében, illetve ezzel párhuzamosan 6 alkalmas tankonyha foglalkozás keretében a gyakorlatban is oktattam Ornish diétát a páciensek számára.

Szívesen vállalok média megjelenéseket:

  • 2017-ben a FEM3 Café reggeli műsorában vendégeskedtem
  • a veszprémi megyei hírlapban (VEOL), illetve a Blikk magazinban többször olvashatták már cikkeimet, szakami megszólalásaimat
  • a veszprémi MÉZ rádióban visszatérő vendég vagyok
  • a veszprémi Pannon Egyetem Gazdaságtudományi karának Podcast műsorában vendégelőadó voltam

Tudatosan keresem a kihívásokat, a szakmai fejlődés lehetőségét.