Ráhel Mikulás csomagja

Ráhel Mikulás csomagja

A Mikulás eredettörténete szerteágazó, de talán a legtöbben a 3. században született Szent Miklóssal azonosítják, aki Myra városának püspöke volt. Egész életében a szegény gyerekeket segítette, tanította és a teljes vagyonát rájuk áldozta.

Ezt a szép hagyományt őrizve szeretnék a szülőknek, nagyszülőknek ötletet, segítséget adni, hogyan készülhetünk a gyerekeknek egészséges meglepetéssel Mikulás napra!

  • Válasszunk valamilyen helyi, szezonális gyümölcsöt, mint az alma, körte
  • Ilyenkor szezonális mag a gesztenye, tele C-vitaminnal, magnéziummal, káliummal és értékes rostokkal. Most még lehet kapni frissen, de akár vákuumcsomagolt formában is vásárolhatunk.
  • Tehetünk bele egészséges édesség gyanánt lépesmézet – legjobb helyi termelőktől szerezzük be. Ehhez pedig jól illik valamilyen finom, natúr olajos mag, például dió, törökmogyoró, mandula.
  • Biztosan várják a gyerekek a csokoládét is, de az olcsó tejbevonó massza helyett vagy legalább mellett van helye a minőségi, magasabb kakaótartalmú csokoládénak is.
  • Ha van időnk, a saját kezűleg készített keksznek is biztosan örülnek a kicsik, amit kibökhetünk például csillag, rénszarvas, karácsonyfa alakúra.
  • Kerüljön a zsákba mindig valami maradandó is, ami nem élelmiszer: egy aranyos toll, illóolaj, matrica, színes radír vagy más apróság a gyerek életkorának megfelelően.
  • Aranyos kerámia díszeket lehet kapni a legtöbb karácsonyi vásárban, amik később akár a karácsonyfára is felkerülhetnek.
  • A porcelán angyalka mellé mehet a virgács, hiszen még a legjobb gyerekek is rosszalkodnak néha
  • Ne feledkezzünk meg a csomagolásról!

A műanyag zacskó helyett választhatunk szép, hímzett vászon zsákocskát vagy piros tüll anyagot is.

  • Inkább kevesebb, de minőségibb legyen a csomag tartalma!

Mikulás csomag:

  • Szezonális gyümölcsök: alma, körte
  • Natúr magvak: gesztenye, mandula, dió, törökmogyoró
  • Magas kakaótartalmú minőségi csokoládé, esetleg egy kevésbé egészséges Mikulás csoki
  • Lépesméz
  • Saját sütésű keksz
  • Illóolaj
  • Toll, matrica, radír és egyéb apróságok
  • Kerámia dísz
  • Virgács
  • Környezetbarát csomagolás: mintás vagy piros textil zsákocska

Karácsonyi keksz recept ötlet hagyományos és mentes változatban:

Mézeskalács-keksz dióval

(Hozzávalók kb. 30 darabhoz)

  • 250 g búzaliszt
  • 100 g méz
  • 50 g barnacukor
  • 60 g vaj
  • 1 tojás
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 20 g holland kakaópor
  • szegfűszeg
  • fahéj

Díszítéshez:

  • egész szemű dió
  • olvasztott csokoládé

A mézet a barnacukorral felolvasztjuk, beletesszük a vajat, megvárjuk, amíg kihűl. Ezután beletesszük a tojást, majd hozzáadjuk a lisztet, a fűszereket, a szódabikarbonát, és jól összedolgozzuk. 2 órára a hűtőbe tesszük pihenni, fóliába csomagolva. A hűtőből kivéve kinyújtjuk, majd tetszés szerinti szaggatókkal formázzuk, dióval díszítjük, majd 170 fokos sütőben aranybarnára sütjük. Miután kihűlt, olvasztott csokoládéval is bevonhatjuk. Ha megszáradt, fémdobozban tároljuk, így visszapuhul.

Mentes zabkeksz

(Hozzávalók kb. 30 darabhoz)

  • 200 g gluténmentes zabpehely
  • 150 g gluténmentes liszt (pl. kölesliszt, gesztenyeliszt)
  • 300 g glicin vagy 5 evőkanál folyékony stevia édesítő
  • 1 kiskanál őrölt fahéj
  • egy kis alma
  • 2 teáskanál gluténmentes sütőpor
  • 150 g tejmentes margarin
  • 2 teáskanál vanília kivonat
  • 1 dl  cukrozatlan növényi tejhelyettesítő ital (pl. kókuszital, rizsital)

Melegítsük elő a sütőt 175 fokra, és béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral. A tésztához egy tálban keverjük össze a zabpelyhet a választott gm liszttel, az édesítővel, a fahéjjal, a sütőporral.
Egy kisebb almát hámozzunk meg és reszeljük finomra vagy pürésítsük, keverjük a többi tésztaalkotóhoz. Ezután lassan óvatosan olvasszuk fel a vajat, adjuk hozzá a vaníliakivonatot, keverjük a lisztes-almás keverékhez, végül adjuk hozzá a növényi italt. Keverjük össze alaposan. Tegyünk a tésztából diónyi gombócokat a sütőpapírra, egymástól legalább 5 centiméter távolságra. Picit lapogassuk meg mindegyiket, majd süssük aranybarnára, kb. 15 perc alatt kész.

Fogyaszthatják gluténallergiások és gluténérzékenyek, laktóz- és tejfehérjeérzékenyek, tojásallergiások, olajos mag intoleranciások, vegánok és vegetáriánusok, mért adagban cukorbetegek.

Vélemény, hozzászólás?